A debreceni református Kollégium nagy múltú, magas szintű oktató munkájának egyetemi rangra emeléséért, vele az ország harmadik egyetemének Debrecenbe helyezéséért hosszú küzdelmet folytatott a város és a református egyház. Kassa és Debrecen versengését dodonai döntéssel zárta le a törvényhozás, amikor 1912-ben mindkét városban egyetemet alapított. Július 11-én hirdették ki a törvényt (1912:XXXVI. tc.), és akkor nem gondolhatta senki, hogy a debreceni intézmény főépületének átadása két évtizedet várat magára.

A debreceni „egyetemi bizottság” 1908-ban még bent a városban képzelte el az egyetemet. A bölcsészet, a természettudomány intézetei és a botanikus kert számára a Hajnal utca keleti oldalára gondolták, és a központi épület a belvárosba, a Péterfia és Nyomtató utcák közé került volna. A mai nagyerdei helyszínről a minisztérium nyomásának engedve döntöttek. Az 1319 hektár nagyságú Nagyerdőből ekkor szakított ki Debrecen vezetése első ízben idegen tulajdonba adandó részeket, amelyeket 1912-ben át is adtak az államnak. (Ugyanekkor mondtak le az Auguszta szanatórium 14,5 hektáros erdei területéről is.) A város, a református egyház és a kultuszminiszter egyeztetésén ezeken túl 5 millió korona beruházási összeget vállalt magára Debrecen, és azt is, hogy új közkórházat épít, amelyet ingyenesen ad át klinikai célra. A tervezés időszakában, 1914. október 1-jén ideiglenes helyszíneken nyílt meg az egyetem, egyebek között a Ref. Kollégiumban, a Füvészkert utcai iskolában, a Ferenc József út (Piac u.) 51. sz. alatti Csanak-házban és a 26. sz. alatti városi bérházban.

Az új intézményt a Sestakert és a Pallagi út közötti Nagyerdőben 68 hektáron rendezte el Korb Flóris műépítész az 1913-ban készült terven. A közkórház (klinikatelep) 15, a főépület a botanikus kerttel 46 hektárt igényelt, a többire a sporttelep került. Az épületrendszert észak-déli irányú vonalra igazította, amely az innen 2 kilométernyire lévő kollégiumi füvészkert (mai Déri Múzeum) irányába mutató és a Sestakertet ferdén átmetsző mai Egyetem sugárút középvonalának felelt meg. Ez a szimmetriatengelye a központi épületnek, a botanikus kertnek, a csillagvizsgálónak, sőt a távolabbi Auguszta szanatóriumnak is.

A klinikatelep megvalósításával indult az „erdei” egyetem építkezése 1914-ben. Az orosz hadifoglyokat is foglalkoztató munkálatok a világháború alatt is folytak, első sorban az elkészült létesítmények megóvására. Azonban attól is tartottak, végleg kivonulhat az állam az egész beruházás alól, ha a kivitelezéssel leállnak. Az aggodalmat erősítette, hogy az állam halogatta a megállapodások aláírását, pedig a telkek átadása megtörtént, és a város állta a kivitelezés költségeit. A klinikai főépület és vele az egyetem hivatalos avatására 1918. október 28-án került sor I. Károly király és Zita királyné részvételével. A klinikák teljes felépítése csak 1927-ben fejeződött be, így az 1921-ben indult orvosképzés még sokáig kényszerült ideiglenes helyszínekre. (Pl. DEMKE (Bocskai tér), „bábaképezde” (Attila tér), a mai Bem téri városi kórház, az Országos Tanítói Árvaház (ATOMKI) stb.)

A világháború után többször is felmerült az egyetem megszüntetésének rémképe, amely csak 1927-ben, a miniszterelnök előtt kialakult megállapodással tűnt el végérvényesen. A kormányzat ígéretet tett a hiányzó főépület megvalósítására, de Debrecennek vállalni kellett a költségek felét, továbbá a mai Dóczy József utca, és a körút tbc-szanatóriumig tartó részének kiépítését. A központi épület alapkövét 1927. június 3-án helyezték el. Az eredeti tervet karcsúsították, így elmaradt a központi kupola és a két saroktorony, továbbá a természettudományi épületrész is. Az áttervezés, majd Korb Flóris 1930-beli halála miatt a kivitelezés felügyelete munkatársára, Patzó Mártonra maradt. Az egyszerűsítés ellenére is monumentális épületet 1932. május 15-én, a díszudvarban megtartott ünnepségen avatták fel, és a Kollégiumtól az 1932/33-as tanév kezdetén búcsúzott el az egyetem. Onnan, és a többi ideiglenes helyszínről végre az új épületbe költözhetett az egyetem vezetése.

A főépület előtt Klebelsberg Kunó miniszter elképzelése nyomán, Kertész K. Róbert államtitkár tervei szerint alakították ki Debrecen akkor legnagyobb közterét. A francia stílusú park körüli sétányba a debreceni kultúrtörténet négy jelesének szobrát állították fel. 1934-ben Méliusz Juhász Péter (Füredi Richard alkotása), 1938-ban Huszár Gál (Ohmann Béla műve), Szenczi Molnár Albert (Pásztor János munkája) és Komáromi Csipkés György (Kisfaludy Stróbl Zsigmond) szobrát avatták fel. Mivel a parképítést a város finanszírozta, a kultuszminiszter Debrecennek ajándékozta a szobrokat, illetve a teret is visszabocsátotta a város korlátlan birtokába. A többi városi tulajdonú földre úgy épült fel a városrésznyi egyetem, hogy az ajándékozási szerződést sohasem írta alá a miniszter. A tulajdonváltásról szóló okirat a II. világháború után vált okafogyottá, amikor a város valamennyi ingatlanvagyonát állami tulajdonba vették.

Papp József, 2022