Tovább a CívisGIStory térképes rendszerébe

Klobusiczky Antal, Debrecenbe rendelt királyi biztos, 1789. július 14-én még teljes értetlenkedést váltott ki a városi tanácsban, amikor a féltett Nagyerdő kikapcsolódás céljára történő megnyitását kezdeményezte. Ötletét, hogy a város felőli erdőszélen sétatér, továbbá közösségi bevétellel kecsegtető borospince és italmérő hely létesüljön, nem támogatták. Pedig a száraz, poros levegőjű városból akkoriban már egyre többen kirándultak a tiszta és hűvös Nagyerdőbe. Tudjuk, Csokonai „publicus praeceptor” is gyakran járt ki oda diákjaival. Még 1794-ben is, amikor Geötz Ferenc új királyi biztos megismételte elődje javaslatát, a városi vezetőség újból mereven elutasította a kezdeményezést. Értésre adták, teljesen szükségtelen, hogy annak a debreceni polgárságnak, amely a szőlőskertjében kapcsolódik ki a heti munkája után, olyan mulatóhelyet állítsanak fel, amelyet úgysem látogatna. Mert, ha mégis kirándul a városkaputól messze eső Nagyerdőre, kocsival megy, maga viszi oda az enni- és innivalót „semmint hogy ismeretlen dorbézoló emberekkel megtelt korcsmába menjenek be”. A tanácsban egyenesen veszélyesnek, sőt károsnak gondolták egy kinti bormérő felállítását, amely az értékes fák szükségszerű kiirtása miatt még közvetlen anyagi veszteséggel is járna. Ráadásul, a várhatóan igen csekély számú vendégsereg összetétele a közerkölcsre is veszélyes lenne, mert oda csak a „nép söpredéke” és a diákság látogatna.

A merev tiltakozás alig két évtized alatt változott támogatássá, sőt a 19. sz. második évtizedének végén már díszkertnek nevezték a későbbi fürdőház környékét, ahol a kialakított sétányok mellé fenyőfákat is ültettek. Debrecen tehetősebb lakosai körében akkorra már valódi igény mutatkozott egy helyi „feredőház” felállítására. „Divat volt ekkortájt, hogy a gazdag polgárfeleségek [a váradi] fürdőhelyeken, vagy a távolabbi Bártfán töltötték a nyarat”. A helyi közfürdő megvalósításhoz szükséges támogató döntést Böszörményi Pál főbíró 1823-ban tett indítványára hozták meg, de meghatározó szerepe volt a kamarai jóváhagyás elérésében Bek Pálnak, Debrecen akkori királyi biztosának. A Nagyerdőben lévő nagy vízhozamú kúthoz telepítendő fürdőház első ismert tervét, 1823-ban Szabó János mérnök, városi erdőmester jegyezte. A helyszín- és épületrajzán ábrázolt emeletes, 12 szobás fürdőházat akkor még a végül megvalósult fürdőházhoz képest lényegesen beljebb eső erdőrészben képzelték el.

A nagy összegű beruházás megkezdéséhez a királyi kamarai engedély 1823. június 18-án érkezett meg és a kivitelezési „árlejtés” az országos építészeti hatóság 1823. augusztusi, „Ig: Enderle” aláírású, 18 szobás, földszintes fürdőházat ábrázoló tervrajza és költségvetése szerint indult 1824-ben. A legutolsó ismert, 1824. március 15-én keltezett homlokzati tervrajzot is a „K. K. Hofbaurathe” készítette. Az épület ezen is megtartotta az előző nyílásrendet, de a portikusz fölött megjelenik a címerhelyes timpanon, és ezzel a jelenleg is látható déli homlokzati kép.

A kulcsrakész építkezésre, és a teljes berendezésére egyetlen építőmester, Povolny Ferenc vállalkozott, aki az 1824 augusztusa és 1826. május 1. között lezajlott építkezés során csupán kis mértékben tért el az eredeti tervektől. A ház alapozásához hegyaljai terméskövet, a falakhoz félmillió debreceni téglát és szintén helyi tetőcserepet használtak fel. A létesítmény fürdőszobáiban fakádakat helyeztek el, és a szükséges meleg vizet „vaskatlanokban” állították elő. A központi táncterem mellett biliárdszoba, konyha, és a keleti oldalon, külső bejárattal bormérő helyiség létesült. A tavasztól őszig nyitva álló, városi tulajdonú fürdő és mulatóhelyet már teljes elkészülte előtt, 1825-ben haszonbérbe adták. Az első „árendás” Böszörményi Szabó István és a későbbiek, így az őt követő Kis Orbán László is rendszeresen panaszkodtak a berendezési és építési hibák miatt. Állításaik szerint a folyamatos üzem csak igen nagy anyagi áldozatokkal volt biztosítható. Nagyobb mérvű felújításra 1841 és 1844 között került sor. A fürdőbérlők folyamatosan azért küzdöttek, hogy kiszélesítsék a fürdő és mulatóhely nyitvatartási idejét. Lukácsik Gábor 1846. januári hirdetése szerint például minden szombaton és vasárnap „meleg fördő és szoba várja készen a’ vendégeket”, ahol „illő ebéddel és vacsorával [...] a’ legjutányosabb áron fog szolgálni.” Minden bizonnyal az üzletmenet megváltozására utal, hogy az év végén már csak szombati napokra hirdették a meleg fürdő lehetőségét.

A kormányzat és az országgyűlés Debrecenbe költözése idején, 1849 első felében a fürdőház és környezete a városba menekültek kedvelt mulatóhelyévé vált. Amíg addig a helyi polgárok igen régi hagyománya szerint inkább csak pünkösd másnapján zarándokoltak ki nagy számban – becslés szerint akár 10–12 ezren – a Nagyerdőbe, addig e nevezetes félévben mulatságoktól volt hangos a kádfürdő épülete körüli parkosított erdőrész egyéb napokon is. A márciusi forradalom egyéves évfordulóját is nagy tömeg ünnepelte itt zenés mulatsággal, ökörsütéssel, szónoklatokkal. A szabadságharc és az azt követő megszállás idején „lefolyt események között [a fürdőház] szinte megromboltatott”, így a helyreállítást követően, 1850 júliusában hirdethették meg újbóli megnyitását.

A 19. sz. harmadik negyedére pihenőparkká és mulatóhellyé alakult át a Nagyerdő város felől kiszakított része, és a fürdőnél lövölde, kuglizó, táncterem fogadta a kirándulókat. A fürdőház modernizálásakor, 1877-ben a keleti oldalon épült toldalék helyiségekkel kád- és gőzfürdővé fejlesztették az intézményt. A fürdőnek a városból való elérését nagymértékben segítette, hogy lefektették a vasúti indóházat és a Nagyerdőt összekötő közúti vasút sínpárját. A belvárosból a fürdőház melletti végállomásig közlekedő gőzvontatású személykocsik 1884. október 2-án indultak először.

A parkerdei környezet fejlesztési elképzeléseit mutatja Török Gábor erdőmester „Debreczen. szab. kir. város Nagyerdei Fürdőkertjének” – a napjainkban villamossal körüljárt erdőrésznek – szabályozására készült, 1885. április 7-ei tervezete. A térkép 21 virágos előkertes nyaraló építési helyét jelölte ki: 4 a mai Medgyessy sétányon, 10 a Pallagi úton a fürdővel szemben, 3 a fürdőházat követően és további 4 a fürdőkert északi oldalán. Ezeken túl 22 további villatelek helye is látható a parkerdő szélén, illetve délen a fürdőkertben, a jelenlegi Nagyerdei körút mentén. Felmerült a fürdőház emeletráépítése és díszes „nagy táncz-csarnok” felépítése is. A grandiózus tervek ugyan csak kis részben valósultak meg, de például a fővárosi, 1885-ben megrendezett Országos Általános Kiállítás egyik igen látványos pavilonját, Dobos C. József cukrász bérelt nagyvendéglőjét 40 ezer pengőért megvásárolták, Debrecenbe szállították, majd a „régi” lövölde és a fürdőház között felállították. A faszerkezetű „nagyerdői vigadó, Dobos-pavillon” 1921-ig szolgálta a fürdőkert látogatóit.

A városi fürdőház és berendezése a folyamatos javítgatások ellenére erősen leromlott állapotba került a századfordulót követő évekre. Felújítása érdekében előbb a fürdőt bérlő orvosok mutatták be egy „modern fürdőtelep és vízgyógyintézet tervét” 1901-ben, majd 1907-ben egyikük már az egész létesítmény teljes lebontását is javasolta az átalakítások, javítgatások helyett. Ekkor a város saját kezelésbe vette vissza a fürdőt. Az intézet vezető orvosa 1914-ben már „jól berendezett víz-gyógyintézet” működéséről tudósított. Megállapítása szerint „minden felesleges luxus kerülésével” kínálnak hideg- és melegvíz-kúrát, száraz és nedves pakolást, oxigén és szénsavas fürdőt, sósfürdőt és más, orvosilag ellenőrzött fürdőterápiát. A fejlesztés, modernizálás igénye azonban újra és újra napirenden volt, így például 1917 júliusában láttamozta Aczél Géza városi főmérnök a „nagyerdei fürdő vízemelő berendezésének bővítése” című, 1916 augusztusában készült tervezetet, azon emeletráépítéssel egy „tartány” elhelyezését, a fürdő vízellátási gondjainak megoldásához.

A világháború utáni újrakezdés egyik igen látványos, bár a költségvetési viták során előbb luxusnak minősített eleme volt az 1925-ben elkészült 1200 m2-es hideg vizes nyári uszoda és körötte a vasbeton öltözőkabinok létrejötte. A fejlődés talán legjelentősebb lépése a gyógyfürdővé alakítás volt. A Hajdúszoboszlón 1925 októberében, szénhidrogén-kutató mélyfúrásból előtört hévíz, és az arra 1927-ben kialakított népszerű fürdő, de főleg az igen drágán gyártott városi gáz kiváltására felhasználható földgáz ígérete arra indította Debrecen vezetőit, hogy önrész felajánlása mellett megállapodjon a kormányzattal itteni mélyfúrásra. Pávai Vajna Ferenc (1886–1964) főgeológus a Sámsoni út és az Acsádi út szögében jelölte ki a kutatási helyet, ahol 1929-ben Faller Gusztáv (1893–1968) bányamérnök vezetésével kezdődtek meg a munkálatok. Az állam, mivel két évi fúrás után sem találtak a hévízen kívül jelentős mennyiségű szénhidrogént, Debrecen tulajdonába engedte át a kút hasznosítását. A maximális víz- és gázhozam érdekében 1378 méter mélységig tovább fúrt kút 1932. februárra napi 1728 m3 65 oC-os „ásványos” meleg vizet és 2300 m3 földgázt adott. A vegytani vizsgálatok megállapították, hogy a hévíz gazdagon tartalmaz brómot, jódot és különféle sókat. Az összetétele és hőmérséklete miatt gyógyhatású víz azonnali hasznosítására márciusban születtek meg a végleges közgyűlési döntések. Igen rövid idő alatt, június első felére elkészült a vízforrás és a nagyerdei fürdő közötti 3500 m hosszú vezeték, amelyen szivattyúkkal továbbították a hévizet a felhasználási helyekre.

A fejlesztések forrásául használt ún. „nagykölcsön” terhére addigra leszerelték a gőzfürdőt, és Vári Szabó Tibor építész „tiszteletbeli városi főmérnök” tervei szerint 1932. május 9-én megkezdték, és a nyári fürdőszezon kezdetére, június 12-re felépítették az új strandfürdőt Pallagi út felőli főbejárattal. A korábbi kabinsorokat költségtakarékosságból, kb. 10.000 kg-os darabokban, görgőkkel és csigasorokkal telepítették át új helyükre. A Tóth és Sebestyén cég kivitelezésében elkészült a 2x1500 személyes vetkőző épület, elkülönített női és férfi részleggel, ennek első emelet feletti lapos tetején meztelen napozót is kialakítottak. A két új vízmedence 30–160 cm mélységű és 2600 m2 összterületű lett. Az építkezés során megkímélték az értékes tölgyfákat és a tövük körül meghagyott dombokon virágokat telepítettek. Máshol „árnyas medencét” hoztak létre, ahol a szigetek közepén álló fák gyökereit kettős vasbetonfal közötti cirkulációs vízhűtéssel igyekeztek megóvni. Az első szezon végéig, október 7-ig 220.111-en látogattak a fürdőbe, és a legnagyobb napi létszám 7500 volt.

Az 1932-es év második felében „hét hét alatt” készült el a 7,25 m magas íves vasbetonvázas födémmel a téli uszoda a 325 m2-es medencével. A november 19-én felavatott, versenyzésre is alkalmas 33,3 m hosszú és 8,5 m széles vízfelületű uszoda kettős működésű volt: délelőtt 130 cm-es vízzel a gyógyvízre vágyók, délután hideg vízzel feltöltve, 190 cm-es vízmagassággal az úszók vehették igénybe.

1938-ban „elkülönített gyógyító osztályt” alakítottak ki az 1877-ben épült termálfürdő helyiségeiben. A fürdőkomplexum hidegvíz-ellátása már a kezdetektől akadozott, a városi ivóvízhálózat kapacitása kevésnek bizonyult a nagyüzem nyári szükségleteihez képest, ezért saját kutakat fúrtak a gondok megoldására. Még ugyanabban az évben, 1940-ben a város áram- és vízellátásáért is felelős világítási vállalata vette át üzemeltetésre az intézményt.

A 2. világháború után, 1949-ben Debrecen határainak újra szabályozásakor a fürdőt, a parkerdővel együtt, mint intézményi és üdülési célú települési negyedet, kormányzati döntéssel a központi belterülethez csatolták. Akkor készült a hullámfürdő és 1959-ben a Pallagi úti szolgáltatóház, az 1960-ban gyógyfürdő minősítést elnyert intézmény főbejárataként. 1971-ben készült el az 5000 fős öltöző- és központi irodaépület a fürdőkert északi oldalára, Nagyerdei körút felőli főbejárattal. A fürdő és a környékének gyógyhellyé nyilvánítása 1972-ben történt, és mintegy négy esztendő múlva nagy volumenű felújításokra is sor került. A „megyei rendelőintézettől” 1971. január 1-jén átvett fizikoterápiás orvosi szolgáltatás fejlesztése érdekében 1976-ban megvalósult a gyógyfürdő rekonstrukciója. Új vízforgatók készültek, feszített víztükrössé alakították át a medencéket, 10 ágyas nappali szanatóriumot hoztak létre, szauna épült, és 1983-ra a fedett uszoda felújítása is megvalósult. Az új a termálfürdő épületei 1984-ben Kertai László tervei szerint épültek.

Leglátványosabb elemei a négy egymáshoz kapcsolt nyolcszög alaprajzú, üvegfalú jurtaszerű épületrészek lettek, amelyekben különböző hőmérsékletű, feszített víztükrű gyógymedencék fogadják a terápiára érkezőket. A gyógy idegenforgalom fellendítése érdekében, 1997–98-ban, a termálfürdő bővítéseként megnyithatta kapuit a Termál Hotel is.

Az ezredfordulóra gyökeresen megváltozott üdülési, pihenési, fürdési kultúra miatt újra gondolták a debreceni gyógyvízre alapozott szolgáltatásokat, vele a nagyerdei strandfürdő lehetőségeit is. A gyógyszállóhoz kapcsolódva Kertai László Ybl-díjas építész 66 m átmérőjű zárt kupolacsarnokot tervezett a Pallagi út felőli területre. Az új létesítmény 2003-ban Aquaticum Mediterrán Élményfürdő néven a legkorszerűbb szolgáltatásokkal nyílt meg. Időjárástól függetlenül hullámmedence, bébi- és gyermekmedence, élménymedence, csúszdák, mászófal, jacuzzik, barlangfolyosó, dögönyöző, komplex wellness kínálat és más élményelemek mellett szaunacentrum, étterem, masszázsszalon és játszóterek várják a trópusi növényekkel díszes belső térben a szórakozni vágyókat.

A közel 200 éves nagyerdei fürdőélet legújabb fordulópontja napjaink történése. 2018-ban bezárt a strandfürdő, lebontották a Nagyerdei körút felőli sokemeletes öltözőépületet, a nagymedencéket, és helyükön a BORD Stúdió tervei alapján felépült és 2021-ben megnyílt az Aquaticum Debrecen Strand. A „Többgenerációs Vízi Élménypark” egyedi megoldásai különleges élménnyel kecsegtetnek. Hirdetése szerint: „Magyarország és Közép-Európa egyik legkülönlegesebb és leglátványosabb strandfürdője” „15 különböző funkciójú medence, gyermekektől aggastyánokig, sportosabbaknak a rekreációra, modern impulzusokon át a nyugodt pihenésig, relaxációig.”

Papp József, 2022