Debrecen szabad királyi városban 1840-ig nem lakhattak zsidó vallásúak. Csupán azok lehettek a kapukon belül, akik a munkájuk miatt érkeztek, de ők is csak napkeltétől napnyugtáig. A híres debreceni nagyvásárok idején a külső vásártéren béreltek árushelyeket, faszerkezetű, később téglafalú, nem egyszer emeletes „sátrakat”, amelyek a Hatvan utcai kapun kívüli óriási területen, a mai Segner tértől a Széchenyi utcáig utcarendben álltak. A szinte önálló városrész 7 utcája a városvédő árok külső oldalától (Nyugati utca) a Koskert vagy Sidókert (mai Széchenyikert) gyepűjéig ért. A legkijjebb eső utca volt a „Sidók Utcája”. A 18. században itt egy várostól bérelt „sátorban” volt a kóser vendéglő („Sidó Traktírház”) és a kóser pince. A levéltári adatok szerint az első imaház is itt jött létre 1791-ben, egy árusításra épült „kősátor” átalakításával. A kereskedők a vásár alatt a kapukon kívüli taksás telkek zsellérházaiban kaptak ideiglenes szállást. A zsidó árusoknak a város életében betöltött szerepére mi sem jellemzőbb, mint egy 1830-as újsághír: „Nem sikerült a debreceni őszi vásár, ünnepük lévén az izraelitáknak.”

A zsidók beköltözése

Debrecenbe az 1840. évi XXIX. törvénycikk alapján telepedhettek le izraelita családok. A Bajcsy-Zsilinszky utcán (akkori Nagy-Új utcán) épült fel az első belvárosi zsidó imaház, amely egészen 1867-ig működött. A 80 családnyi közösség 1855-ben választott rabbit, és a rákövetkező évben megnyílt az iskola is. 1864-ben, amikor már 211 család élt a városban, szűkössé vált az imaház. Helyette 10 évre bérbe vettek egy Szent Anna utcai, nagyobb egyemeletes házat. A mai Szent Anna utca 26. szám alatti fürdő- és mulatóházat 1862 körül vásárolta meg Zichermann Ignác, aki hitéleti célra bérbe adta azt a hitközségnek. Az emeleti táncteremet, női karzatok beépítésével imaházzá alakították és a földszintre hivatali helyiség és két iskolai tanterem, a pincébe a rituális fürdő került. Az egész telket 1874-ben vásárolták meg, amelyhez 1893-ban a szomszédos ingatlant is megszerezték egy új, nagyobb templom céljára. Végül az építkezés helyett 1895-ben eladták a kettős telket a Svetits-alapítványnak, amely a zsidó imaházat katolikus kápolnává alakította át. A sokat látott 167 éves épület ma is áll a Svetits Intézet udvarában.

A nagy zsinagóga tervezése

A Millenniumot minden hazai közösség jelentős tettekkel, látványos alkotásokkal kívánta üdvözölni. A debreceni status quo ante irányvonalú zsidóság 1892-ben határozta el a nagyváros rangjához méltó nagytemplom tervezését és felépítését. Az anyagi forrást a hívek hozzájárulásából, a Szent Anna utcai ingatlanok eladásából és a Debreceni Első Takarékpénztártól felvett kölcsönből biztosították. Az új zsinagóga céljaira 1894-ben vásárolták meg a Nagy Várad utca 2204 és 2205 számú (később Deák Ferenc utca 8. sz.), ún. Molnár-féle telket. A hely kiválasztása találkozott a városfejlesztési elképzelésekkel, hiszen tovább a Deák Ferenc utcán, a Gyár (később Werbőczy, most Iparkamara) utca déli sarkán is ekkor épült a törvényszék hatalmas épülettömbje. A mai Petőfi térre néző templomtelekre az utcavonaltól beljebb, kelet-nyugati irányba rendezett, stílusában keleties hatású impozáns épületet tervezett 1894-ben Jacob Gärtner. (Az elismert bécsi építész tervei szerint 14 zsidó templom épült a Monarchiában, Olmütztől Marosvásárhelyig 1889 és 1910 között.)

Az építkezés

A debreceni városi tanács 1895. június 20-ai ülésén engedélyezte a „debreczeni izr. hitközség” építkezését. A 600 földszinti és 250–250 karzati ülőhellyel tervezett templom kivitelezésére debreceni építőmester, Schneider István kapott megbízást. A hitközség elnöke, Reichmann Ármin 1895. június 18-án ünnepélyes keretek között vette kezébe azt az ásót, amellyel megkezdte az új zsinagóga alapjainak kiásását. Az alapkövet, szintén szertartás keretében, július 24-én tették le. Az üreges kőbe került az a fémdoboz, amelybe az építés körülményeit megörökítő iratot helyezték. A dokumentum szövegét Krausz Vilmos főrabbi olvasta fel az ünneplőknek. A templom téglafalainak építése gyorsan haladt, így november 13-án már megtarthatták a bokrétaünnepélyt is, de a további munkálatokhoz még két esztendőre volt szükség. 1896 áprilisától júniusig tartott a hatalmas központi kupola vasszerkezetének összeállítása. A templombelső díszítését szeptembertől 1897. március 30-ig végezték el, és ezután került sor a légfűtés szerelésére. Összességében 3851 „napszámot” fizettek ki a kivitelezőknek, akik 700.000 téglát, 955 m3 homokot, 842 q cementet, 1000 q meszet és 945 q gipszet használtak fel. A külső méretek szerint 40 m hosszúságú és 23 m szélességű téglalap alakú épület négy sarkában lépcsőházak voltak, közülük a főhomlokzat felőli kettőre kisebb hagymakupolás tornyokat emeltek. A külső homlokzat iszlám hatású megjelenését az egymást váltó 4 sor sárga, illetve 10 sor vörös csíkokba rendezett nyerstégla burkolattal érték el. A templombelsőben a kétszintes női karzatokat fonatdíszes aranyozott mellvéddel látták el. A 23 x 22 m nagyságú központi tér fölött emelkedett a márványlapokkal burkolt vasoszlopokon álló, 13 m átmérőjű kupoladob, rajta a 2 m sugarú hagymakupolával. E fölé szerelték a csillagot, amellyel együtt a templom 44 méter magasságú lett.

Az avatás

1897. szeptember 7-én kezdődött a kétnapos templomavató ünnepség. A szertartás kezdetén az elöljáróság, élén a főrabbival átvitte a 15 tóratekercset az új templomba. Ott Burger D. József jegyző felolvasta a zárókőbe helyezett írás szövegét. „Ezen templomunk ... legyen maradandó, el ne vehesse tőlünk ellenség, ne seperhesse el felhőszakadás, ne rendíthesse meg vihar bömbölése, romba ne dönthesse földindulás, el ne pusztíthassa tűzvész, hanem büszkén, rendíthetetlenül hirdesse örök időkre a debreceni izr. hitközség áldozatkészségét és vallásos buzgalmát, gyűlhelyül szolgáljon híveinknek, ahol közös hálát mondjanak közös örömben, közös könnyet hullassanak közös gyászban, vagy közös imát mondjanak, ha közös veszély fenyegeti a hazát és a nemzetet. Álljon e templom, míg az ezeréves magyar haza áll.” Az egész várost megmozgató avatóünnepen megjelent Hegymegi Kis Áron református püspök, Simonffy Imre polgármester, országgyűlési képviselők, az alispán, a honvédség és a közös hadsereg helyi méltóságai és más világi személyiségek is. A korabeli sajtó a dicséret hangján üdvözölte a „márványtól és aranytól csillogó” létesítményt, Debrecen új jelképét.

A városfejlesztés útjában

1944-ben a világháború hatalmas pusztítást okozó bombázásai és a harci cselekmények következtében a Deák Ferenc utca páratlan oldalán valamennyi ház romba dőlt. A páros oldalon egy-két épület, így a zsinagóga is állva maradt. A templomon, mint szinte valamennyi „túlélő” debreceni házon javítható károsodások keletkeztek. Viszont a helyreállítási munkálatok alatt, emberi mulasztás miatt a tetőzet meggyulladt, és elpusztult. A fedél nélkül maradt épületről a polgármester 1948. október 18-án intézkedett, és tudomásul vette, hogy a „főtemplom leégett kupolájának és a kapcsolatos életveszélyes szerkezeti részek(nek) elbontását Csengeri Leó hitközségi elnök ... 1948. október 7-én megkezdette”.

A létszámában és anyagi lehetőségeiben is erősen megfogyatkozott hitközség az államhoz fordult segítségért a templom renoválása érdekében. A fokozatosan merevedő politikai légkörben nem sok realitása lehetett a költségigényes helyreállításnak, ezért felmerült egyfajta „világi” hasznosítási lehetőség. A városi tervtárban fellelhető Andrássy István főmérnök 1956-ból származó tervezete a könyvtárrá alakításról. Végül a funkcióváltásra nem került sor, sőt 1960-ban határozatot hozott a hivatal, amelyben megállapították, hogy „a templom jelenleg életveszélyes állapotban van a benne lévő alátámasztások ellenére.” Közölték, „hogy esztétikailag a kialakuló Petőfi tér perspektíváját az elhanyagolt külsejű templom nagyban csökkenti.” Kötelezték a hitközséget, hogy 20 napon belül szüntesse meg a veszélyhelyzetet, továbbá 60 napon belül végeztesse el a templom felújítását, vagy kérje meg a bontási engedélyt. Miután a helyreállításra nem kerülhetett sor, 1962-ben kiadta a hatóság a bontási engedélyt. A tervező a műszaki leírásban tudatja, hogy „az épület lebontását a Városi Tanács rendeletére kell végrehajtani, városrendezési okokból”.

Papp József, 2022