A „visszatérés temploma”

A Debrecenbe másfél évszázad után visszatérő római katolikus egyház a 18. sz. első felében piarista és plébánia templomot épített a városban. A Szent Anna templom helyzete a 20. sz. utolsó évtizedében változott meg, amikor II. János Pál pápa megalapította a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét, a megyéspüspök székhelyéül Debrecent jelölte ki és a Szent Anna templomot 1993. május 31-től székesegyházi rangra emelte.

A római katolikus I. Lipót 1693-ban szabad királyi várossá nyilvánította az akkor teljes egészében református Debrecent. A katolikus egyház, amely a hitújítás következtében 1552-ben eltávozott a településről, ekkor látta elérkezettnek az időt a visszatérésre. Az első komolyabb erőpróba 1703 áprilisában volt, amikor Kálmánczai István királyi biztos követelte, hogy Eleonóra királynő (I. Lipót hitvese) a török kiűzésére tett fogadalma szerint katolikus templomot létesítsenek Debrecenben. A város vezetősége akkor még elérte, hogy a szepesi Kamara elálljon azokban a zavaros időkben a „veszélyes újítástól”. Évtizeddel később, 1715-ben került az országgyűlés napirendjére Debrecennek a szabad királyi városok közé való beiktatása. A Karok és Rendek Házában előbb még teljes egyetértéssel ment át a törvénytervezet, a főrendi táblán azonban gr. Csáky Imre kalocsai érsek, váradi püspök kiegészítő feltételt javasolt, kötelezzék a várost, hogy telkeket „mutasson ki” római katolikus templom, továbbá a ferences rend számára. Az újbóli alsóházi vitát követően Debrecen küldöttei, Diószegi Sámuel főbíró és Lévai Imre főjegyző tiltakozása ellenére az 1715:108. törvénycikket a záradékkal együtt szavazták meg.

A város hivatalnokai 1716 szeptemberére adtak át a katolikus egyháznak 40x40 öl (1 hold) területet a Szent Anna és Varga utcák sarkán templom, plébánia és iskola céljaira. Itt két nádfedeles ház állt 1717. január 22-én, amikor az új plébánost, lipóczi Keczer Istvánt beiktatták hivatalába. A visszatérés nehézségére jellemző adat, hogy a kunyhókkal együtt 800 házat számláló településen egyedül a királyi harmincados vallotta magát katolikusnak. Az 1552. óta első debreceni katolikus pap itteni helyzetéről ismert egy anekdota. A püspök kérdésére, hogy hány embert sikerült megtérítenie Debrecenben, azt válaszolta: „Én ugyan egyet sem, de mégis gratulálhat Eminenciád, hogy két évig ott lakván, át nem téríttettem.”

A visszatelepülés nehézségeire tekintettel kegyesrendi (piarista) szerzeteseket kért fel Csáky érsek a debreceni plébános megsegítésére, és Szlopnyai Elek piarista atya 1719-ben meg is érkezett a városba. Az egyházi oktatás megszervezésén túl a tanítórend feladata lett a parókia „adminisztrációjának” ideiglenes, 1731-től pedig teljes körű ellátása is. A templom felépítéséhez is Elek atya kezdett hozzá gr. Csáky Imre adományával és az egyházmegye évi 2000 forintjával. Pestről hívott szakembert az alapok kiásásához, és 1720-ban megszerezte az egri püspök engedélyét két, Debrecen határában álló templomrom építőanyagának felhasználására. Egyike az elnéptelenedett Parlag falu temploma volt, amelynek évszázados téglái beépültek az új templom alapjaiba. Eközben püspöki segítséggel igyekezett rábírni a város vezetését, „kegyúri kötelezettség” okán finanszírozzák az építkezést. Debrecen ekkor is, és később is mereven elzárkózott a kegyuraság minden terhe és joga elől, ha mégis rászorították, hangsúlyozottan „segedelemként” adott építőanyagot, fuvart stb. az új templomhoz, illetve más építkezésekhez.

Az olasz barokk jegyeit viselő új templomot Egerben, a milánói származású Carlone család egyik tagja, valószínűleg Giovanni (Johannes) Battista (Babtista) Carlone (1682–1747) tervezte, és a kivitelezést is a vele érkező mesterek végezték. Egri kőfaragó(k) alkotása volt a homlokzat 12 szobra, amelyek Debrecen első köztéri szobrai voltak. Kébell Mihály püspök helyettes 1721. július 26-án, Szent Anna napján helyezte el a templom alapkövét. 1724-re, amikor Csáky Imre érsek az oltár alapkövét is felszentelte, a főpárkány magasságáig készen álltak a templom falai. Egy 1727-ben tombolt tűzvész megrongálta ugyan a félkész épületet, de azt így is sikerült az év végére tető alá hozni. 1729-ben vakolták a falakat és 1731-ben elkészültek a belső falfestések is. A következő évben, a bíboros látogatására készült el a főbejárat fölötti Csáky-címeres latin szövegű emlékeztető.

Az 1732-ben elhunyt templomalapító Imre érsek tetemét, halála egyéves évfordulóján a részben kész templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. A szertartást a bíboros öccse, Csáky Miklós nagyváradi püspök végezte. Ugyanő szentelte fel Szent Anna tiszteletére a 37,3 m hosszú, 25,6 m széles, mellékhajóiban oldalkápolnákkal, kis fatoronnyal felépült piarista templomot 1746. június 5-én.

A „parókia adminisztráció” terhe alól 1807-ben királyi rendelet mentette fel a piaristákat, akik azon túl minden buzgalmukat az oktatásra fordították. A kinevezett új plébános, Molnár József feladata lett az 1811. május 28-án és július 9-én pusztító tűzvészben súlyosan sérült egyházi épületek renoválása, ahhoz az anyagi fedezet előteremtése. Hosszas levelezések, és ahhoz kapcsolódó királyi parancsok hatására a város, a kegyúri kötelezettséget továbbra is tagadva, „segedelemképpen” adott jelentős anyagi támogatást. A kegyesrendi és egyben plébániatemplom helyreállítása 1814-re készült el.

A templom eredetileg hiányzó tornyainak megvalósítását Kricsfalusy Ferenc plébános rendelte meg Povolny Ferenctől. A helyi építőmester tervezte meg a 44,3 m magasságú, háromemeletes, órákkal ellátott, aranydíszű, coft sisakos tornyokat és azokkal 1834-ben készült el. Közben, 1832-re sikerült a templom eredeti zsindelyfedését kevésbé éghető cseréptetősre átépíteni.

A csipkés falazattal és a toronyablakok cseréjével augusztusban készültek el. Kijavították, átfestették a külső falakat, és megigazították a templomtetőt. A munkálatokkal a torony magassága 48-ról 36 méteresre változott.

A templom főhomlokzatát Lindenberger János prépost plébános irányításával a 20. sz. negyedik évtizedében alakították mai formájára. Wälder Gyula (1884–1944) építész műegyetemi tanár 1927-ben készült tervei szerint Fábián József helybeli építőmester nyitott ajtót a főbejárat mindkét oldalán. Az itt volt szoborfülkékből Szent István és Szent Imre szobrait a tornyokban kialakított fülkékbe helyezték át. A többi szobrot, az erkély feletti Madonna kivételével eltávolították.

A templom szentélye mögötti kolostorépületet 1907-ben lebontották és helyén raktári, lépcsőházi, tantermi stb. toldalék, az utcafront előtt pedig, teljes szélességben lépcsős terasz, mellette díszes kerítés és kapuzat készült. Gazdag stukkódíszítéssel látták el a templombelsőt, új főoltár és új gyóntatószékek is készültek. A falfestmények nagy része is az 1930-as évekből való (Ungváry Sándor és Takács János munkái).

A 16 regiszteres, 1816-ban elkészült orgonát 1913-ban építették át 22 regiszteresre. A jelenlegi 3 manuálos 41 regiszteres hangszer 1993-ban készült Hollai Keresztély és Trajtler Gábor tervei szerint. A templom első négy harangja az 1811-es tűzvészben megolvadt. Az 1814-ben készült újakat az 1831-ben felépült tornyok számára újra öntötték. Az összesen öt harang közül a legnagyobbat és három kisebbet a 20. században háborús célokra leszerelték. Az egyedül megmaradt 753 kg-os Szalézi Szent Ferenc harang 2011. július 26-ig egyedül szolgált. Akkor szentelték fel és emelték helyükre Boldog II. János Pál pápa tiszteletére a 162 kg-os, és gr. Csáky Imre bíboros tiszteletére a 310 kg-os új harangokat.

Papp József, 2022