TEMPLOMOK

Ispotály templom (Raktár utca)

Debrecenben a szegények ellátásának csaknem ötszáz éves múltja van: az első szegényházat, akkori nevén ispotályt a település központi részén – a mai Csapó utca elején – létesítették, s az itteni tevékenységet egészítette ki, majd váltotta fel az az ún. külső ispotály, amelynek közelében 1704-ben református templomot is építettek. A külső ispotályi részen a templom mellett lelkészlak, körülötte pedig „szegényápolda”, óvoda, elemi iskola, az 1920-as években pedig a református diakonisszaképző intézet működött. Szabó Magda Freskó című korai regényének tarbai parókialeírása sejtelmesen idézi a hely történetét azzal együtt, hogy alkalmas kulisszát nyújt a lelkészgenerációk közötti különbségek bemutatására. A templom épülete az 1944. június 2-i szőnyegbombázás következtében súlyosan megrongálódott, harangtornyát csakhamar lebontották, helyére pedig emlékjelet állítottak.

„Állok, mint otthon áll a rémült Ispotály, melynek nincs a tornya, s nézi a hajdú falvakat: a vihar melyikbe sodorta. Ki lerontotta csillagom, várom, az Idő újra lépjen velem: építsen, hogyha kellek, vagy döntse el falam egészen.” (Nyíl)

„S ki annyiszor kívántam: összedőljön, mért üt meg így a bombázás nyoma, mért rezdülök meg, látva, hogy a földön hever a szétvert MÁV-kolónia? Az Ispotály templomnál mért üvöltöm, hogy, mint galambnak, szegett a nyaka, hisz benne kértem, hogy bármi az ára, zuhogjon tűz erre a Sodomára?” (Szüret)

„Az Ispotály utca könyökében elfordult a sín: most meglátta a templomot, az apja templomát. Kihajolt a peronról. A parókia ablakán be voltak csukva a zsaluszemek, de a kapu félig nyitva volt…” (Freskó)

„A parókia kockája kétszáz év óta terpeszkedett már az ótemplom árnyékában, hátulsó fala, az, amelyhez a ház végében a mosókonyhából a fürdőszobát és konyhát, az udvari részen pedig a kamrát meg a fészert építették, a hajdani szegényház és ispotály falával volt egybeépítve. A háború után, a koalíció vége felé át kellett adni a szegényházat meg az ispotályt, s a szegények szétszóródtak az egyházközségben. Nekik is jutott egy gyulladásos szemű vénember, de szerencsére nem élt sokáig, s amíg élt is, nemigen látszott belőle semmi, csak a hangja hallott, ahogy a fészerben, a csirkefogó Anzsu hajdani lakásában, szent énekeket énekelt. Most bölcsőde van a túlsó részen. Kimeszelték a régi helyiségeket, de a talajvizet már nem tudták lecsapolni a pincétlen ház falából.” (Freskó)

Keczán Mariann, 2022