ISKOLÁK

Dóczy Leánynevelő Intézet (Kossuth utca)

Szabó Magda egykori iskolája. A négy elemi és a nyolc gimnáziumi esztendő után itt érettségizett 1935-ben, majd egyetemi tanulmányait követően magyar és latin szakos óraadó tanárként 1940 és 1942 között itt tanított. Az iskola értesítőiből kiderül egyfelől az, hogy Szabó Magda édesanyja, Jablonczay Lenke is itt végezte felsőbb leányiskolai tanulmányait (1894-1898), másfelől az, hogy Trianon után a hazafiasságot és a hitbeli fejlődést egyaránt plántáló református leányiskola teret adott a tehetséggondozásnak, így segítette a Gyóni Géza Önképzőkör tevékenysége Szabó Magda szárnypróbálgatásait is.

„…protestáns felekezetére büszke kálvinistának nevelt a Dóczi…” (Koncentrikus körök)

„A Dóczi az anyaszentegyház nőoktatásának egyik legfontosabb működési terepe volt, a híres Nagykollégium nővére…” (Für Elise)

„Debrecenben jártam iskolába, valamivel hamarabb megkezdtem a tanulást, mint más gyerekek: októberben születtem, még nem voltam hatéves, amikor beírattak a híres Dócziba, amelyben anyám, nagyanyám s a legtöbb nőrokonom nevelkedett: a Debreceni Református Egyház Leánynevelő Intézetébe. Itt aztán elvégeztem a négy elemit, a nyolc gimnáziumi osztályt, s miután az egyetem gyakorlóiskolája volt, egy gyakorló tanári esztendőt is töltöttem benne, és ahogy megkaptam tanári diplomámat, és ledoktoráltam, benne kezdtem meg tanári pályámat is mint óraadó. A Dóczi talán a legszigorúbb nevelőintézet volt az országban, s mikor én a növendékei közé kerültem, fennállásának második évszázadába fordult. Eleinte csak egyetlen, ősöreg épülete állott, később felépült az új, akkoriban csodaszámba menően modern, légfűtéses új szárnya is, emelkedő padsorú előadókkal, külön rajzteremmel, szertárakkal, vetítőgépekkel, cserélhető fekete és fehér üvegtáblákkal a klasszikus állótábla helyett. Virágkorában kétezer lány nevelődött itt évente, volt intézetünkben elemi, gyakorló elemi, gimnázium, polgári iskola és tanítóképző, itt folyt a gyakorló tanárok pedagógiai vizsga előtti felkészülése is. Vaskézzel és kálvini fegyelemmel lehetett csak az öt igazgatónak az öt tagozat munkáját, de akár sétálási, felvonulási, szünetbeli vagy templomi rendjét is biztosítani.” (Termékeny sivatag)

„…az elemit majdnem magántanulóként végeztem. Az Egyház Dóczija, a Református Leánynevelő Intézet, ahová beírattak, valóságos iskolakombinát volt, két elemi, egy polgári, egy gimnáziumi és egy tanítóképző tagozattal – jártunk vagy kétezren ugyanabba az intézetbe, amely nem volt az ország legfiatalabb nőképző intézménye: 1833-ban alapították. Elképesztő szigorának, fegyelemre való szorításának, igényességének főleg későbbi életem folyamán köszönhettem sokat, míg a növendéke voltam, nem mondhatnám, hogy minden elragadtatott, amit ott átéltem […]. Csak negyedik elemista koromra erősödtem meg annyira, hogy elbírtam a rendszeres iskolába járást…” (Koncentrikus körök)

„A Református Leánynevelő Intézetben, amelynek tizenkét évig növendéke, kettőig tanára voltam, hamar felfigyeltek fogalmazásaimra, tizenegy éves koromban megnyertem valami fogalmazási versenyt, attól fogva, míg egyetemre nem kerültem, Szondy tanár úr foglalkozott velem. Nem utasításra, a saját jószántából.” (Koncentrikus körök)

„Most jött rá, mennyivel nagyobb élmény a jó, ha küszködni kell érte; mekkora erő úgy élni, mint egy hegymászó csapatnak, az osztályt láthatatlanul egymáshoz rögzítő kötél biztonságában, együtt érezni boldogságot, bánatot, együtt izgulni, reménykedni, várni és segíteni annak a másiknak, aki éppen bajban van, aki rászorul.” (Abigél)