SZÜLETÉS ÉS OTTHONOK

Hunyadi utca 24.

A család Szabó Magda érettségije előtt a Hunyadi utcai tágasabb lakásba költözött át.

„Anyám... csodálatos képzelőtehetsége nemcsak művészi téren mutatkozott meg. »Megvarrom én a falat is, ha kell!« - büszkélkedett. Volt rá alkalma, mert megrepedt a falunk, ő betömte a rést vattával, aztán meg begipszelte, maga kárpitozta a bútorainkat, s amikor nem tetszett a szobám fala, nagy, piros madarakat festett rá, a régi minta helyett, a másik szobában meg arany medúzákat, senkinek nem volt olyan különös falú lakása, mint nekünk.” (Ókút, 1977)

„Debrecen a hajdani Hunyadi utca is, itt voltam fiatal lány, itt éltem az anyám festette falak arany és piros madarai között, anyám létrára állt, úgy festette őket, fütyülni nem tudott, mint az igazi festők, de énekelt. Itt park van most, vidám gyep, sínek, aszfalt, de az aszfalt alatt, a föld eltakart felszínén hajdani önmagunk valamikori léptei.” (Debrecen három arca)

„...megnőttem, külön szoba kellett, elköltöztünk a Nagyállomást a Piac utcával. összekötő Hunyadi utcára, ott vettünk ki egy ötszobás lakást. Porát se találja, az amerikaiak gondoskodtak róla, hogy a szőnyegbombázás elvigye. Ez a Hunyadi utcai lakás azért volt kedves, mert mindenkinek biztosította a szu¬verenitását. Apámhoz kerültek az ó-Szabó, anyámhoz a Rickl-Jablonczay-bútorok, a szalonba az, amit a fivérem meghagyott.

Nagyon nagy előszobánk volt, a konyhánkból nyílt az alkóv. Szerintem a legszebb az alkóv volt a lakásban, ott étkeztünk egy időben. Az alkóvnak függönye is volt, anyám varrta, mindig leeresztette, elszigetelte a konyhától. A függönyt viszontláthatja Az őzben, a mögött mosogat Encsy Eszter. Ezt az otthont azért is szerettem, mert anyám mindenfélét festett a falra. Nálunk hagyomány volt a fehér fal, minden évben meszeltek, a biedermeier barnaságához az illett, vagy, amire nem telt, tapéta. Természetesen nekem a meszelés sem tetszett, költeni viszont senki sem akart már, nem is volt miből, sokba került a költözködés. Anyám mindenhez értett, létrára állt, ábrákat festett a falamra. Arany meg zöld polipokat, medúzákat meg madarakat, halakat, olyan lett a szobám, mint egy nyolcadrangú lokál. Mindent szerettem, amihez anyám hozzáért, játékos volt, érzékeltethetetlenül tehetséges. Míg festett, nevetett és énekelt, és azt mondta, hogy ő szobafestő.” (Elveszett otthonok, 1986 /Kabdebó Lóránt interjúja/)

„Hunyadi utca. Nem nézek a házra, hol gyermek voltam, hogy azt higgyem: ép még, s rémült szemem véletlen meg ne lássa szép homloka füstölgő törmelékét. Itt festett madarat szobám falára anyám, még látom piros repülését. Most a madár sebes szárnya kibomlott, elszállt a falról, s a ház összeomlott.” (Szüret)

Keczán Mariann, 2022